Deli József Csaba
Gyógytornász-fizioterapeuta
Üdvözlöm! Szeretnék megosztani Önnel néhány gondolatot magamról.
Vidékről, azon belül is Hajdú-Bihar vármegye egyik kistelepüléséről származom. Dongalábbal születtem. Ez a rendellenesség nagyban megnehezítette a gyermekkorom. Életem első szakaszát gipszben, fájdalmak közt éltem, sőt még egy korrekciós műtéten is át kellett esnem, így tehát már egész korán belecsöppentem a gyógytorna világába, amely azonnal magával ragadott, és egyértelművé tette számomra, hogy ezzel szeretnék majd foglalkozni.
Tanulmányaimat a Debreceni Egyetem Népegészségügyi Karán végeztem kiemelkedő eredménnyel. A képzést követően Budapestre költöztem, ahol egy mozgásszervi rehabilitációs intézetben helyezkedtem el, jelenleg pedig egy sport- és rehab akadémián, illetve kismedencei rehabilitációban is tevékenykedem. Fontosnak tartom többek között a prevenciót, a hatékonyságot, a pontos és precíz munkavégzést, valamint a diszkréciót. Minden kezelésem egyénre szabottan, holisztikus szemlélettel történik. Szeretnék folyamatosan fejlődni, hogy minél jobb szakember legyek, ezért rendszeresen részt veszek szakmai továbbképzéseken is.
Jelentősebb kompetenciáim a következők:
- Dorn terápia és Breuss masszázs
- Gyógytorna fitness gépeken
- Kismedencei rehabilitáció biofeedback-kel
- Evidence Based Medicine a medencefenék fizioterápiájában
Amennyiben felkeltettem érdeklődését, keressen bizalommal.